Koncepció az audió készülékeknél

Annak ellenére, hogy egy ilyesfajta technika iránt meglehetősen élénk érdeklődés mutatkozik, ritkán fordul elő az online áruházak katalógusaiban, vagy a high-end szalonok polcain. A cikk írásának időpontjában nem tudok olyan cégekről, amelyek sorozatban gyártanának ilyesmit. Persze az egyediség varázsa el is veszne, ha könnyedén hozzájuthatnánk ilyen készülékekhez, szóval aki ilyet akar, az csináljon magának! A javarészt analóg hangcsodák alkotói általában maguknak készítik a szerkezeteket, de jó pénzért megrendelésre is dolgoznak.

A steampunk hangrendszerek egyik úttörője a Copper Steam volt. Ennek a kis manufaktúrának a megjelenése közvetlenül kapcsolódik Michael Cochran tervezői és mérnöki tevékenységéhez. 2008-ra a steampunk, mint irodalmi és animációs műfaj már növekvő népszerűségre tett szert. Akkoriban Orlandóban Cochran házának a hátsó udvarán, a pajtában pár asztalon elindult a kreatívkodás. Az első alkotások szobrászati ​​kompozíciók és bútordarabok voltak, amelyeket a steampunk univerzumok jellemző stílusában készítettek. Négy évvel később, Key West-be költözve megkezdik az első erősítők készítését. A megfelelő időzítés jóvoltából jöttek a kereskedelmi sikerek, ezért megnyílt az út az egyedi eszközök gyártásának folytatása felé. A Copper Steam kísérletei hosszú időre meghatározták a steampunk audió készülékek megjelenését. Az ilyen stílusú eszközök szinte teljes egészében a gőzgépek látványvilágára épülnek, és viktoriánus korszak műszaki megoldásait tükrözik.

 

A Copper Steam első audió fejlesztése a kicsi és viszonylag olcsó Steam Amp elektroncsöves erősítő és hangszórórendszer volt (fenti kép). A sorban következő Deux már egy igényesebb közönség számára lett kifejlesztve, nagyobb teljesítményével és kiváló hangminőségével már a tapasztalt audiofileket is lenyűgözte. A Deux állt egy előerősítőből (lenti kép) és tartozott hozzá két darab monó végfok (még lejjebb).

 

 

Később megjelent a Steam Amp II, amely - mint az első - egy sztereó csöves erősítőből és két darab szélessávú hangdobozból állt, amelyek itt gömb formájúra voltak kialakítva (lenti kép).

 

Orosz steampunk Valeríj Afanaszjevtől

A tehnari.ru orosz portál egyik adminisztrátorának, Valeríj Afanaszjevnek a munkáit szintén referenciaként jegyzik a műfajban. Cochran-nal ellentétben, ő az erősítőkben nem használ elektroncsöveket. Valeríj általában D osztályú végfokokkal építi műveit. Számos készüléke valódi remekmű, erről mi is meg fogunk bizonyosodni. Lenti képen láthatjuk a mester első erősítőjét, amelyben a kijelző az Unicum. A formatervezés lenyűgöző, a készülék akár gőzgép is lehetne.

 

A indikátorhoz fényforrásként egy normál DVD-ből kiszerelt lézert használtak. Valójában felfoghatjuk mechanikus oszcilloszkópként is. A lézert egy forgó négyszög alakú tükör vetíti a kijelző felületére. A tükröt egy olyan motor forgatja, amit a hangfrekvencia ütemében vezérelnek külön erősítőről.

 

Ugyanez a kijelző jelenik meg az „Audiószkaf” nevű erősítőben, ami egy gőzkazánra hasonlít.

 

 

Egy másik készülék, ami a mester sok rajongójának figyelmét felkeltette - egy igazi mestermű - a „Szamovárofon”. A szerkezet teljesen egyedi és különleges kinézettel rendelkezik. Az indikátor az előzőekben ismertetetthez hasonló elven működik, derengő zöld fényét láthatjuk a nyitóképen.

 

Az erősítő adattábláját a 19. század végi Orosz Birodalom jellegzetes stílusában készítették. A szamovárban egy 2 x 100 wattos erősítő lapul.

 

Egy újabb korszakalkotó mű az iPhone dokkolóegység átalakítása. Fantasy filmekben is megirigyelhetnék a szerkezetet, ami valamilyen repülő eszközre hasonlít első ránézésre, ha az iPhone háttérképnek a tulajdonos fotója van beállítva olyan, mintha ő vezetné a viktoriánus ufórepülő gőzgépet :-)

 

 

Az analóg lemezjátszók sem maradhatnak ki a sorból. A lenti képen egy aprólékosan kidolgozott, precíz munkát láthatunk. A videót elnézve még csiszolgatásra szorul a készülék.

 

 

 

Természetesen ez csak egy kis ízelítő volt ebből a különleges művészetből, vagy inkább hobbiból.

Források: tehnari.ru, pult.ru