Amikor még makettekkel játszadoztak

Ma már természetes, hogy a filmek komolyabb jeleneteit számítógépes programokkal készítik. A CGI (Computer-Generated Imagery), vagyis a "Számítógép által létrehozott kép" előtti időkben is születtek egészen elképesztő látványvilággal rendelkező alkotások, de vajon hogyan? Bizony meg kellett építeni a filmben szereplő dolgokat, akár szörny volt az, akár űrállomás.

Az első fotorealisztikus CGI-nek 1989-ben a "A mélység titka" című filmben felbukkanó víz alatti teremtmény számított, 1991-ben, pedig a "Terminátor 2" folyékony fém T-1000 modellje kápráztatta el a nagyérdeműt, persze ezek előtt is voltak gyenge próbálkozások.

A számítógépes grafika hiánya főleg a sci-fi alkotásokban okozott gondot, ugyanis azok legtöbbször nem a hagyományos környezetünkben játszódtak. Itthon először a vezérlőpultba beleintegrált vasaló égett bele az agyakba az "Orion űrhajó fantasztikus kalandjai" című alkotásból, de mint később kiderült ezt egy hazai sorozatnak sikerült alulmúlni.

A fenti képen láthatjuk az első "Star Trek" sorozatban használt csillaghajó makettet. A transzportert azért találták ki a filmhez, hogy ne kelljen bolygóra leszállós jeleneteket készíteni, mert akkor ez még nem igazán sikerült volna megfelelő minőségben.

Mai szemmel is lélegzetelállítóak a "2001 Űrodüsszeia" jelenetei. Mint láthatjuk a lenti képeken, mindent megépítettek életnagyságban, ami a filmben szerepelt. Valószínűleg pont azért olyan realisztikusak a jelenetek.

Az "Alfa Holdbázis" (Space 1999) SAS űrhajói több féle méretben készültek, volt köztük egész nagy is a valósághűbb hatás kedvéért.

A CGI nélküli mozik csúcsát egyértelműen az "Alien" és a "Csillagok háborúja" először elkészült triológiája jelentette. Ezek persze gigantikus mennyiségű munkaórát emésztettek fel. Sok jelenetet kockánként rögzítettek, pl. a birodalmi lépegetők mozgását és volt olyan űrhajó, amit életnagyságúra építettek. A nyitóképen látható kollekció pedig magáért beszél.

A filmekben használt modelleket miniatűröknek hívták. Sok alkotásban komplett utcákat, városokat építettek fel belőlük. A lenti kis galériában próbáljuk kitalálni milyen filmek makettjeivel játszogatnak a készítők.

 

Források: imgur.com, livemaster.com