Német fejlesztésű és gyártású audió formátum

Zárt tokban egy végtelenített műanyag tekercset tartalmaz (hasonlóan mint a 4 és 8 sávos kazetták), amin dombornyomással egy barázda van kialakítva. Mintha a hanglemezt egy csíkra nyomnánk, aztán feltekernénk. Akár 4 órányi zene is ráfért, de a hangminősége elmaradt a vinyltől. Egy piezo-elektromos pick-up-on keresztül kapjuk meg a hangjelet. Már az 1930-as években kifejlesztették, de ekkor még csak katonai célokra, és Tefichord-nak hívták. Tefiphon néven volt belőle felvételre képes változat is. Maga a név a telefon, film, és a hang szavak német megfelelőinek kombinációjából lett összerakva.

A rendszert csak Németországban gyártották és forgalmazták, ezért sok helyen nem is tudnak róla. Magyarországon Terényben (Orsós Magnó Múzeum) megtekinthető egy példány, de a német e-Bay is bővelkedik ajánlatokban, ha valaki nagyon vágyik rá tud szerezni. 1940-től már a háztartásokban is megjelent, de nem tudott átütő sikert elérni. A sztárok le voltak szerződve a nagy lemezcégekkel, ezért viszonylag ismeretlen előadók műveit adták ki ebben a formában. A hosszú játékidő sem jelentett előnyt, mert megjelentek a lemezváltós gépek.

A készüléken lévő forgatógombbal lehet előre-hátra lépkedni, és a középen lévő kis skála mutatja hol tartunk éppen. 1950-től már rádióval egybeépített kombó verzió is piacra lépett, a lenti képen egy ilyen szerkezet látható. A mechanikai igénybevétel általában igen nagy volt, és ez gyorsan megviselte ezeket a készülékeket.

1961-ben végezték az utolsó újítást a formátumon, innentől már sztereó volt, de ez sem mentette meg a sikertelenségtől. A legnagyobb német gyártó leállt, és a Neckermann csomagküldő cég vette át a nevet, és a megmaradt készleteket 1965-ben. Annak ellenére, hogy nem igazán ismerték, az Egyesült Államokban is elkezdték forgalmazni "Westrex" márkanév alatt, de az áttörés ott sem sikerült. Lenti videón megcsodálhatjuk működés közben.

 

 

INDEX Fórum

Kihalnak e a VHS videók?