A magyarországi rádiós műsorszolgáltatás 1925. december elsején kezdődött és még ugyanebben az évben elindult a műsorvevő rádiógyártás is.

 Ha kíváncsi rá, hogy elődeink milyen készülékek segítségével tájékozódhattak a világ eseményeiről, a II. Világháborúról, 1956-ról, vagy éppen 1968-ról, a Verőcei Művelődési Ház és Könyvtárban 2009.06.20-án megnyílt Öreg Rádiók kiállítást nem szabad kihagynia! Itt ugyanis megnézheti, meghallgathatja a számtalan öreg és még öregebb rádiót, melyeket kitartó kutatómunkájával sikerült Perneky Sándornak, a kiállítás tulajdonosának egybegyűjteni.

A magyarországi rádiós műsorszolgáltatás 1925. december elsején kezdődött és még ugyanebben az évben elindult a műsorvevő rádiógyártás is, mely gyakorlatilag a rendszerváltással egyidejűleg be is fejeződött.E korai időből származó "matuzsálem-korú" elsősorban hazai és néhány külföldi készülék is megtekinthető a kiállításon. Bemutatásra kerülnek továbbá a rádióval kombinált elektromos gramophonok, mechanikus gramophonok, lemezjátszók, szalagos magnók, valamint ezek javításához használt mérőműszerek. Nyomon követhetjük az elektroncsövek fejlődését és látható a még fellelhető korabeli szakirodalom, melyek egyes darabjai igazi csemegeként szolgálnak, a rádiózás fejlődését megismerni vágyó érdeklődőknek.

A gyűjteményben található Orion, Süss RT, Vadásztölténygyár, Videoton, Terta, RÁVA, Philips, Telefunken, Siemens, Fővárosi Finommechanikai Vállalat, BRG, Standard, Radiola, Eumig, Elprom, EAW, RFT, Grundig, EKA és Orion-EMG készülékek látványa és hangja kiválóan reprezentálja a kort, melyben gyártották és használták őket.A kiállítás, a rádiótechnika fejlődésének bemutatásán kívül, alkalmas egy kis visszatekintésre a zűrzavaros huszadik századra, mely a széleskörű kommunikáció térhódításának a százada is volt és amiben óriási szerep jutott a rádiónak.

A készülékek gyűjtése a szakma szeretetét mutatja, a kiállítás pedig azt a szándékot szolgálja, hogy ezeket a készülékeket a gyűjtemény tulajdonosa, Perneky Sándor másokkal is megoszthassa. A gyűjtemény magánszemélyek adományából jött létre: többnyire a lakhelyéhez közel élők ajándékozták, illetve szervizes kollégái az ország egész területéről, de érkezett készülék Szlovákiából és Németországból is.Perneky Sándor az első készülékeket évekkel ezelőtt kapta, de leginkább az elmúlt időszak igen intenzív gyűjtőmunkájának köszönhetően alakult ki a jelenlegi gyűjtemény, mely folyamatosan bővül.A kiállított több mint 110 készülék az 1920-as évek végétől az 1980-es évek végéig nyújt áttekintést a rádiózás műszaki világáról, így mindenki megtalálhatja gyerekkora, családja, nagyszülei régi rádióját. A műsorvevők közül sok az olyan, ami már nem szólal meg, de több olyan is van, ami még most is szépen, selymesen közvetíti az éteren keresztül érkező információt.A mai fiatalok, akik az MP3-t tartják a zsebükben, többnyire nem ismerik a "fekete lemezeket" és a szalagos magnókat. Ilyen készülékekből is láthatunk néhányat, az elektroncsöveket nem is említve.

A kiállító-helyiséget a verőcei önkormányzat bocsátotta rendelkezésére, viszont a felújítást, a gyűjtőnek kellett megoldania.
A felújításhoz anyagi segítséget nyújtott a Verőcéért Alapítvány és magánszemélyek Verőcéről, Rádról és Budapestről.
A munkákban barátok segítettek, anyagokat (festékkel, csavarokkal) pedig a helyi vállalkozók és a Zollner kft biztosította.

A kiállítás megtekintése a múzeumok éjszakáján ingyenes.
Minden más alkalommal felnőtt 300 Ft/fő, nyugdíjas, diák, csoportos (12 főtől) 150 Ft/fő

Perneky Sándor továbbra is várja a padlások, pincék, kamrák mélyén megbújó, feledésbe ment hazai gyártású rádiókat, magnókat, lemezjátszókat, melyeket szüleik, nagyszüleik hallgattak, valamint régi dokumentumokat, melyek a rádiózáshoz kapcsolódnak.

Önnek nem kerül semmibe, de nekünk nagyon fontos a működésünkhöz!
Kérem támogassa az alapítványt, ezzel a Rádiómúzeumot Ön is adományával vagy az adója 1%-ával:

Verőcéért Alapítvány: 18686579-1-13